2010. március 6., szombat

PHO


Amikor pár éve az Ázsia Centerben először megkóstoltam ezt a levest, azonnal megkedveltem. Az emeleti büfében apró anyóka főzte, az ottaniak Mamának szólították. Bűbájos akcentussal ejtette azt a pár szót amit tudott magyarul. A nyáron jártam arra megint, de már nem találtam a nénit sehol. A. viszont már hosszú ideje rágja a fülem hogy főzzek neki " tésztalevest" - úgyhogy ma reggel végre hozzáfogtam. Töredelmesen bevallom, kicsit kénytelen voltam módosítani a recepten az otthon lévő alapanyagok függvényében. Az ázsiai levesek lelke az alaplé, holmi leveskockából kotyvasztott utánzattal nem is érdemes belekezdeni. Én ezért macerás levesnek is szoktam hívni, a végeredmény szempontjából azonban mindenképpen megéri a fáradságot...

PHO ( VIETNÁMI LEVES )

2 l csirke alaplé ( kb. másfél kiló vegyes maradék csirkealkatrészből, szárnytőből, bőrből és csontból főztem két fej hagymával, néhány gerezd fokhagymával, ujjnyi gyömbérrel, egy kávéskanál szemes fekete borssal, egy rúd fahéjjal, egy csillagánizzsal meg egy kis piros chilivel. Minél tovább főzzük, annál jobb. A kínaiak egész éjszaka is főzik az alaplevet, ez a mostani "csak" három órát főtt. Ha elkészül, a tetejéről a zsírt kanállal leszedem és átszűröm. )

1 csirkemell
10 dkg kínai tojásos tészta ( eredetileg rizstészta)
babcsíra
újhagyma
kevés lilahagyma
nagyon vékonyra szeletelt csípős zöldpaprika
friss koriander levél ( illetve thai bazsalikom és mentalevél, ha van)

csípős halszósz:
2 gerezd tört fokhagyma
3 ek. halszósz
1 ek. rizsecet
1 lime leve és héja
kevés cukor
1 apróra vágott friss piros chili
kevés világos szójaszósz

A tésztát sós vízben négy percig főzöm, félreteszem. A csirkemellet vékonyra szeletelem, a levesben 3 percig forralom. A babcsírát forró vízben 1 percig blansírozom. Előmelegített tányérba szedem tésztát, a főtt csirkehúst, babcsírát, kétféle hagymát, zöldpaprikát csinosan elrendezem rajta és és rámerem a tűzforró levest. Friss korianderrel megszórom.

A halszósz hozzávalóit kis tálban elkeverem, a levest ki-ki tetszése és vérmérséklete szerint ezzel ízesíti a tányérján.

2 megjegyzés:

starfi írta...

ez egy remek leves, örülök, hogy elkészítetted!:)

Neguilla írta...

Szia Starfi!:-)Tudom hogy te is nagy ázsialeves rajongó vagy!Köszi a figyelmet!